a bakonybéli szent mauríciusz monostor története


Az első évszázadok (11-14. sz.)

Szent István király 1018-ban alapíthatta a Szent Mauríciusz tiszteletére szentelt bencés monostort. A zárt, hegyekkel övezett, mégis jól megközelíthető bakonyi völgyet Szent Günter, niederaltaichi bencés szerzetes ajánlotta Szent István király figyelmébe. Szent Günter Boldog Gizella rokona volt. Szent István nagyobb legendája így idézi fel a kezdeteket: Günter szerzetes és remete a csehek földjéről többször eljött. 

Isten e szolgájának intésére alapította meg az istenfélő király a Bélnek nevezett monostort, s minden jóval gazdagította. Itt kezdte el elmélkedő életét élni a Velencéből jött Gellért szerzetes. A közösség első apátja, Günter néhány év múlva elhagyta Magyarországot, és visszatért korábbi közösségébe, a Bajor-Erdőben lévő Rinchnachba. A Bakonybélben megtelepedő szerzetesek nagy valószínűséggel remeteközösséget alkottak, idejük nagy részét kunyhóikban és barlangokban töltötték az imádság és elmélkedés szellemében.

A béli monostor alapításának részleteiről keveset tudunk. Az 1086-ban, Szent László idején készített összeíró levél alapján arra következtethetünk, hogy a 11. század első évtizedeiben a béli monostor előtt egy királyi udvarház lehetett a völgyben. Az alapítás pontos évét alapítólevél hiányában nem ismerjük, Sörös Pongrác az 1903-ban publikált Bakonybéli Apátság Története című monográfiájában az 1018-as esztendőt valószínűsíti. Az bizonyos, hogy Szent Gellért 1023-ban vonult vissza a királyi udvarból a béli remeteségbe, s ekkor már állt a monostor. A kisebbik legenda szerint Szent Gellért a béli remeteségben hét évig élt, majd a király kérésére vállalta a püspöki szolgálatot a keleti végeken. A marosi püspökség megszervezésével egyidőben (1030 k.) monostort is alapított, melybe Váradról, Bélből, Zalavárról kettő-kettő, Szent Márton-hegyéről négy testvért küldtek. Összesen 10 szerzetespap segítette a missziós püspökség megalapítását. Mindezek alapján joggal feltételezhetjük, hogy 1030 előtt 10-12 évvel már éltek a béli monostorban, és 1030-ra annyira megerősödött a közösség, hogy a Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt új marosi alapításba testvéreket tudtak küldeni.

A monostor jelenleg ismert legrégebbi hiteles dokumentuma a Szent László-féle, 1086-ban keletkezett összeíró levél. A bakonybéli, királyi alapítású monostort az Árpád-korban az ország legfontosabb szerzetesházai között tartották számon, hiteles helyként működött, kiterjedt birtokait későbbi királyok is gyarapították. A monostortól távol eső birtokok állandó perek tárgyát képezték a helyi püspökökkel, más szerzetesközösségekkel, amiről az apátság gazdag, Pannonhalmán őrzött középkori oklevélgyűjteménye tudósít.

A hanyatlás időszaka (14-16. sz.)

A 14. század első felében kilenc apát váltotta egymást a monostor élén, ami alapján kormányzási válságra következtethetünk, mivel az apátot abban az időben is élete végéig választották. Ez az időszak a nyugati szerzetesség történetében az ún. kommenda rendszer. A szerzetesközösség a kegyúr, esetünkben az uralkodó család függvénye lett: gazdasági egységnek, jövedelemforrásnak tekintették az apátságot. Ennek érdekében az uralkodók olyan elöljárókat neveztek ki egyházi, majd akár világi személyeket -, akik jól gazdálkodtak, de nem feltétlen értettek a lelkek vezetéséhez. 1354-ben VI. Ince pápa a béli apátság kegyuraságát megszerezte, ekkor Magyar Péter volt az apát. 1399 és 1411 között Márton apát vezette a monostort, ő az utolsó független apát.

A 15. század az elmélyülő válság ideje, a bakonybéli apátság a többi magyarországi bencés közösséghez hasonlóan egyre rosszabb gazdasági és erkölcsi viszonyok között éli mindennapjait. 1503-ban kifosztották az apátságot. 1512-ben Felpéczi Thermes János berontott a monostorba, vért ontott, megszentségtelenítette a templomot. 1503-1505 között Mihály apát egyedül élt a monostorban. A válság megoldási kísérlete kívülről, az uralkodótól és a pannonhalmi monostor elöljárójától érkezik. 1504-ben II. Ulászló király levelet ír Tolnay Máté, pannonhalmi apáthoz, melynek hatására Máté apát szerzeteseket küld Bakonybélbe, és új apátot állít a monostor élére. Az 1508-as vizitáció jegyzőkönyve híven dokumentálja a válságos állapotokat. 1508-ban, Jakab apát szolgálata kezdetén 3 tagja volt a konventnek. Jakab apát 1536-ig vezette a közösséget. Az ő szolgálata idején 1512-ben a bakonybéli monostor is csatlakozott a Pannonhalma köré szerveződő monostor-szövetséghez. 1526 után Jakab apát Szapolyai János király pártjára áll, ezzel magára vonja Habsburg Ferdinánd haragját, akinek kapitánya Bakith Pál 1534. november 23-án lerohanta az apátságot, az apátot fogságba vetette, majd egy évig itt házi őrizetben tartotta. 1534 után Pápán élnek a szerzetesek, a monostor és templom istálló lett. Török Bálint, Pápa ura és Móré László, Palota ura újra meg újra pusztította az apátságot és birtokait.

A 16. század második felétől a monostor a török hódoltsági terület része lett. A 17. század végére teljesen elpusztult a monostor épülete, a béli völgy mocsaras területté vált. A korabeli térképeken Pusztabél néven szerepel. A török uralom megszűntével a romok alig voltak föltalálhatók. A 17. század közepétől az újjászerveződött pannonhalmi monostor főapátja olyan személyeknek adományozta a bakonybéli apáti címet, akik egyéb hivataluknál fogva nem foglalták el az apátságot, illetve ha az mégis szándékukban állt, kikötötték, hogy az apátság jövedelmeit központi kezelés alatt hagyják.



A barokk kor (1693-1786)

1693-1709 között Göncz Celesztin bakonybéli apát megpróbálta valóságban is életre kelteni címzetes apátságát: 1700-ban kétemeletes faházat építtetett magának a kolostor területén, s néhány szerzetes társaságában maga is ide költözött. Göncz Celesztin 1709-ben pannonhalmi főapát lesz, utóda Vidlics Ferenc, a közösség kinevezett apátja folytatja a kolostor újjáépítését.

Az ő szolgálata idején születik az újkori Bakonybél település. Kezdeményezésére az 1720-as években szlovák és felvidéki magyar, később német nemzetiségű lakosság telepszik meg az újjászerveződő apátság közelében. 1724-ben indult meg a monostor újraépítése, ekkor három szerzetes élt itt. Sajghó Benedek főapát 1754-ben szentelte fel az új barokk templomot. Ebben az évben kezdték el újra közösségben mondani a zsolozsmát. Az 1760-as években már kilenc szerzetes él itt. 1780. július 30-án tűzvész pusztította a nemrég fölszentelt templomot, a templom környékén 130 ház is leégett. 1781-től Novák Krizosztom a kinevezett apát, aki az önállósodás, azaz a szabad apátválasztás és az önálló novíciátus felállításának lehetőségét fontolgatta, de 1786-ban II. József feloszlatja a magyar bencés közösségeket, továbbá állami tulajdonba vette a monostori javakat. A bakonybéli monostor életében újabb 20 éves törés következik.


Az ún. fiókapátság kora (1802-1950)

1802-ben Ferenc király azzal a feltétellel engedi másfél évtizedes száműzetés után visszatelepedni a bencéseket egykori monostoraikba, ha 10 gimnázium megszervezését, működtetését vállalják. Így a hagyományos plébániai pasztoráció mellett új munkaterülettel bővül a magyar bencések élete. A tanárképzés megszervezése, a háttérintézmények kiépítése szükségessé teszi a központi gazdálkodást, elosztást és a központból irányított vezetést és a közös növendéknevelést. 1817-től hét éven át Taucher Ágoston apát vezeti a közösséget, utána a kormányzók évente váltják egymást. A reformkorban, 1832-ben Guzmics Izidor személyében nemzetközi hírű teológus, az országos kulturális és politikai életben is fontos szerepet betöltő férfi kerül a monostor élére. Apáti szolgálatát dicséri a faluban épülő iskola, a monostor angolparkja valamint a Bakonybélben megjelenő Egyházi tár című, színvonalas folyóirat. A tanárképző főiskola, mely 1832-től 1848-ig működik, igen jelentős szellemi pezsgést teremt a vidéki monostorban. A 19. század második felének kiemelkedő alakja az apáti széket 1845-től 1891-ig betöltő Sárkány Miklós. Az újjászervezés során a hagyományos erdő- és földművelés mellett az ötvenes években kőedénygyártással is kísérleteznek. A birtok igazgatása az intézők feladata volt.

A 20. század első felében a bakonybéli monostorban főleg a gimnáziumokból nyugdíjba ment, idős szerzetesek élnek, a gazdaság irányítása és a falu lelkipásztori szolgálata mellett tudományos munkával foglalkoznak. 1921-től másfél évtizeden át Zoltványi Iréneusz az apát, aki a század elejétől szakaszosan végzett régészeti kutatások eredményeit publikálta. A bencés atyák, ill. a bakonybéliek életét segítették a szatmári irgalmas nővérek, akik a falu óvodáját vezették 1937-től.

Az utolsó bakonybéli apát, Sárközy Pál 1938-ban lépett hivatalba. A második világháború borzalmai 1945 tavaszán érték el az apátságot és a falut. A kifosztott apátságból az apát 1947-ben költözik Pannonhalmára, hogy az emigrációba kényszerült Kelemen Krizosztom főapát helyébe lépve átvegye kormányzói feladatokat.

A szekularizáció (1950-1998)

1950-ben a berendezkedő népi demokrácia megvonta a szerzetesközösségek működési engedélyét. A bencések 1950. október 8-án hagyták el Bakonybélt. A történelem abszurditása, hogy október 10-én a kilakoltatott bencések helyére közel 60 irgalmas nővért internáltak. Kezdetben szigorú kijárási tilalom kötődött az állami gondoskodáshoz, majd fokozatosan konszolidálódott, mint egyházi jellegű Szociális Otthon. Az intézmény működésének évtizedeiben mintegy ötszáz szerzetesnővér fordult meg a monostor falai között, s lelt végső nyughelyre a bakonybéli temetőben.

A rendszerváltás után, 1992-ben a Katolikus Szeretetszolgálat felügyelete alá került az akkor mintegy 70 idős nővérnek békés otthont teremtő intézmény. Még ebben az évben a Magyar Bencés Kongregáció visszakapta a bakonybéli apátság és az angolpark tulajdonjogát. 1996-ban a Katolikus Szeretetszolgálat átadta a Szociális Otthon igazgatását a Pannonhalmi Főmonostornak.



Az új alapítás (1998-)

1989-ben a magyar kormány hatályon kívül helyezte a szerzetesek működését megtiltó rendeletet. A megváltozott politikai helyzet a Magyar Bencés Kongregáció számára is a monasztikus karizma többféle módon történő megélését teszi lehetővé. 1998-ban a rendi vezetés jóváhagyásával újraindult a szerzetesi élet Bakonybélben. A kis létszámú közösség intézmények nélkül, a monasztikus szerzetesség évezredes hagyományából táplálkozva éli mindennapjait.

Életünk forrása az imádságban megélt Isten-keresés. A liturgia odaadó és igényes végzése mellett a Szentírás napi olvasása és a személyes imádság, meditáció teszi lehetővé, hogy Krisztust tanítványaiként élhessünk. A testvéri közösségben napról napra megtapasztaljuk Isten irgalmát, az osztozást és a sorsközösséget. Mindennapi munkánk része a monostorhoz tartozó park, a gyümölcsös és gyógynövény-kert gondozása, kézműves termékek előállítása, vendégfogadás, lelki gondozás és lelkipásztori feladatok ellátása.

Közösségünk újraalapítója és első perjele Kiss Domonkos atya, szolgálata idején történt a gyógynövénykert telepítése, a monostori ajándékbolt és zarándokudvar létesítése. 2000-től a Szent Mauríciusz Monostor a Pannonhalmi Főapátságtól függő perjelségként működik. 2007-től Halmos Ábel a közösség vezetője. 2010 és 2013 között pályázati lehetőségeket kihasználva felújításra került a barokk monostorépület, vendégház épült a monostor udvarán, valamint megújult a történeti kert.